2. rész - Kik ezek?

Nettle Silwerglow éppen lovagolni indult Hársfával az óriási fekete lovával Silentlight mindig néma erdei útjain, göndör szőke haja olyan volt, mint a káosz, mégis könnyedén libbent utána, ahogy végigvágtázott az első ösvényen. Hársfa patái csak úgy dobogtak a némaságban, amiről az ország a nevét kapta, minden nagyon csendes volt, a legerősebb hangok amiket hallani lehetett, a sűrű erdőből induló és Silentlight határaiba torkolló suttogások voltak. Emberi füllel talán nem is lehetett érzékelni őket, de a lány jól értette mindet.

Nettie imádta ha a hajába és az arcába kap a szél, imádta a gyorsaságot, imádott mindent, ami veszélyes. Pont ezért volt az élete olyan izgalmas. Mindig bajba keverte magát. Családja egyszerű volt, bár ő mindig is úgy érezte, nemes vér folyik az ereiben és arra tette fel az életét, hogy ezt felkutassa. Nem is tudta, mennyire rosszul teszi. Most is ezért indult el, mert előző nap nyomra lelt, egy medálra, ami ugyanazt a mintát viselte, amit a dédnagyanyja naplójának az elején lévő régi és poros fénykép. A kép és a medál szakasztott ugyanolyan volt, Nettie lenn találta a tónál egy szikla alatt, de nem hozta el, visszatette. Oda tartott. Át a vízesés alatt, a kidőlt fatörzsön, a ruhája mint árnyék követte, gyönyörű, szinte exatisztikus látványt nyújtott az a törékeny kislány, azon a hatalmas fekete állaton.

"Megint oda megy" - a suttogó hang mindenkiben félelmet keltett volna, talán még a tulajdonosát is megrémisztette. A vörös szempár gonoszan, de mégis epekedve nézte a lányt és gyűlölködve hörgött fel, mikor a mellette lévő másik hangja is feltört.

" Uram...talán megcsinálhatjuk nélküle is.."

"Hallgass, Ahow, ha ő nincs, nincs semmi. Nem érted meg? Tegnap láttam. A Medál megtalálta őket! A két szememmel láttam! A göndör hajúnál volt." a vörös szempár tulajdonosa, akit Ahow csak Uramnak mert hívni köhögni kezdett. Nagyon gyenge volt. A lány kellett neki. Tudta, hogy nála van az Erő. Ha Nettle Silwerglow mellé áll, legyőzi a világot. És az majd behódol neki a lánnyal együtt. Akkor a felesége lesz és Ő mindent megkap, amire vágyott. Remek tervnek bizonyult és eddig minden csodásan haladt.

" Ahow..jön. Akkor csapsz le rá, ha már esélye sincs, hogy észrevegyen! Visszaszámolok.. egy...kettő...kapd el!"

                                                                             ***

A fiúk nem keltek nehezen, mint kiderült legtöbbjük csak percekig tudod elszenderedni, és egész éjszaka a plafont bámulta, kivéve Harryt, akit olyan mély álom fogott el, hogy a többiek sokáig nem tudták felverni.

Karikás szemeiket és álmos arcukat látván a rendező egyáltalán nem volt boldog.

- Mi a fenét csináltatok egész éjjel? Természetesnek kellene tűnnötök! Olyanok vagytok, mint a zombik. Most mit csináljunk veletek? Nyomás a smink, talán egy kis make-up eltűnteti... - rázta a fejét, mire ők öten lustán és ásítozva huppantak le a székekbe. Egyáltalán nem pörögtek.

Zayn, aki hangokat halott egész éjjel, és a szemeit forgatta, mert nem tudta, honnan jönnek, lebukott fejjel hagyta, hogy a sminkes rákenje az alapozót, Louis, akit a fények nem hagytak aludni amiket látott, szintúgy, Niall és Liam pedig meg voltak győződve arról, hogy a sötét folyékony valami, ami éjjel lecsorgott a falon, vér volt, de reggelre eltűnt minden. Egyedül Harry nem értette, mi bajuk van, és maximálisan egyetértett a rendezővel. 

- Én mondtam, hogy aludj... - vetette oda Lou-nak aki megforgatta a szemét és nem látta értelmét annak, hogy a legjobb barátja nem hisz neki. 

- Nem tudom, miért csinálod ezt, Harry, de nem esik valami jól, hogy azt gondolod hazudok, hát láttam amit láttam, és azok fények voltak, valaki járkált odakint. És nem lehet igaz, hogy te nem találtad furcsának azt a nyakláncot...

- Milyen nyakláncot? -  húzta fel erre Harry a szemöldökét. - Miről beszélsz? 

- Arról, amire azt hitted, hogy Eleanoré. Azt hiszem a fiókba tetted. 

- MI A FENÉT HADOVÁLSZ ITT ÖSSZE? - látszott, hogy Harry most nem viccel, hogy tényleg fogalma sincs semmiféle nyakláncról. Ez megijesztette Louist. 

Nem válaszolt semmit, mire Harry csak megvonta a vállát és kiszállt a sminkesszékből. 

"Cuz there is nobody else....It's gotta be yo......"

- Nem jó! Álljatok le! Fiúk! Esküszöm, hogy felállok és itthagyom az egészet. Mi ez az egész? Figyelmetlenség, koncentrációhiány. Nem nyaralni jöttünk! Forgatunk, a rajongók várják a klipet és nem szeretnénk ezzel is késni ugye? Vissza, vissza az egészet! - már délután volt, a nap lemenni készült, és Zaynék egyre fáradtabbak lettek. A rendezőnek igaza volt, rettenetesen szét voltak esve. 

- Tarthatnánk öt perc szünetet? Egész nap megállás nélkül nyomjuk.. - szólalt meg Liam udvariasan, de annál feszültebben. 

- Nem bánom, legyen de csak öt percet. Aztán itt van mindenki, és előlröl kezdjük. Be szeretném fejezni ezt a részt még.

Az öt fiú fáradtan huppant le a fűbe és élvezte, hogy kicsit szabadon lehet, ami abban nyilvánult meg, hogy mind elszenderedtek egy kicsit, kivéve Harryt. Ő csak nézte az erdőt és pislogott egyet kettőt, mert...mintha látott volna valamit. De mi volt az? Csak egy foszlány... mint egy nagy fekete állat. Harry ki be nyitogatta a szemét, de mindig látta, az a valami ott volt, csak nem tisztán, olyan volt mint egy halovány fényfoszlány. Aztán pár másodperc múlva a látomás eltűnt, ő megrázta a fejét, majd hátravetette magát.
"Valószínüleg megőrültem...a fáradságtól lehet" gondolta. Nézte az eget, a felhőket, de ezt a furcsa dolgot nem tudta kiverni a fejéből. Nem látta tisztán, mi volt, de az egész olyan kellemes hatást keltett benne. Mint mikor egy angyal megjelenik.
- Harry Styles meg vagy őrülve? - kérdezte hangosan magától, majd felült. Megint az erdőbe nézett. Semmi. Se hang, se látomás. Sóhajtott egyet, megnézte az órát. Még két perc. Arra gondolt, mi lesz majd ha a klip nyilvánosságra kerül. Mindennél jobban szerette volna már túl tudni magát a forgatáson. Még egy perc. Az idő gyorsabban telik,ha az ember nem akarja. Összeszedte magát és felkelt. Ébreszgetni kezdte a többieket is, de azok mintha nem is éltek volna.
- Mi a fene van? Fiúk, keljetek már fel! Lou! Zayn! Aludni este is tudunk! Az isten szerelmére keljetek má....
BUMM.


Harry nem látott semmit a füsttől, ami egy pillanat alatt terjedni kezdett, tömény volt és szinte fekete. Valami felrobbant, mert a melegtől érezte, hogy tűz van a közelében. Karján kezeket érzett, valószínüleg Louisét aki rángatni kezdte kifelé, egyre távolabb a füsttől, ami szürkülni kezdett, majd fehérré vált, a szélére értek. A tűzben csend volt, csak a pattogását lehetett hallani, az öt fiú megsemmisülten állt a balesettel szemben, nem tudta, ki van bent, ki élte túl....és ki halt bele. Harry hideget érzett a mellkasában és odakapott. Kemény fém volt az ingzsebében. Egy gömb alakú medál volt.
- Ez az a nyaklánc, amit a fiókba tettél! Miért van nálad? Miért nem mondtad, hogy elhoztad? És miért nem emlékeztél semmire?  - üvöltött Louis kétségbeesetten.
- Mégis mire kellett volna emlékezzek? Hogy megérkeztünk és lefeküdtünk aludni? - Harryt hirtelen elkapta a köhögés, és mire feleszmélt belőle négy halálsápadt fiú állt vele szemben.
-  Komolyan nem emlékszel? - kérdezte Zayn. Harry a fejét rázta. Valami történt,érezték..Valami nincs rendben. Mindegyikük a medálra meredt...egészen addig, míg meg nem hallották azt a rémisztő és csontokat megremegtető halálsikolyt.